A Nagykanizsa Központi Óvoda Rozgonyi Tagóvodájának sikeres pályázatával a 2022-2023. nevelési évben, 1.500.000 Forint összegű vissza nem térítendő anyagi támogatást nyertünk. Tehetséggondozó tevékenységeinket „Felfedező Kalandtúra” néven a természeti, interperszonális, intraperszonális tehetségterületeken valósítottuk meg. A pályázati összegből infokommunikációs eszköztárunk bővítéséhez erősítő berendezést, valamint a sokszínű alkotómunkához szükséges anyagokat, eszközöket vásároltunk. Tizenkét gyermek vett részt a műhelyfoglalkozásokon. Az egymásra épülő tevékenységsorozatok gazdagították a gyermekek komplex személyiségfejlődését, tartalmilag egymásra épültek, így nyújtottak lehetőséget a tehetséges gyermekek számára impulzusok szerzésére, érdeklődésük felkeltésére, érdeklődési körük kiszélesítésére, tehetségük fejlesztésére, kibontakoztatására. A megtartott, egymásra épülő együttlétek során, minden alkalommal, törekedtünk arra, hogy érzelem-és információgazdag környezetet teremtsünk, amelyben a gyermekek felszabadultan mesélhetnek, bábozhatnak, énekelhetnek, zenélhetnek, alkothatnak, felfedezéseket tehetnek, megoszthatják egymással élményeiket.